Mostanában azon vagyok, hogy elolvassam azokat a könyveket, melyek eddig elolvasatlanul maradtak részemről, vagy már elfelejtettem őket, esetleg az életem oly korszakomban olvastam el, amikor még teljesen más színben láttam a világot (magyarul túl gyerek voltam hozzájuk és nem jött át az üzenet).
Alice Csodaországban kimaradt a gyerekkoromból, de most, hogy kíváncsiságból elolvastam. Kezdjük ott, hogy mindezidáig azt se tudtam, hogy eleve 2 részből áll a történet (sorstársak kedvéért: Alice Csodaországban és Alice Tükörországban). Nem tagadom, az az új diznisdzsonideppestombörtünös film ösztökélt, mely manapság igencsak nagy feltűnést keltett az idétlen sminkek, jelmezek, számítógépes szupertechnika, no meg a “nagy” nevek által. Állítólag az eredeti történetből kiindulva az immáron 17 éves Alice visszatér az álmában látott különös világba. Nem láttam a filmet (szerintem nem is fogom megnézni), de úgy tűnik, a Kalapos (Johnny
valamiért kicsit langyossá sikeredett a 2 kiló smink hatására) karaktere kapja az egyik legnagyobb szerepet, ami nem mondható el a könyvben szereplő másáról. A könyvről annyit, hogy vannak benne jó gondolatok, aranyos meglátások:
(…)ne akarj másnak látszani, mint aminek látszol, mert ha nem annak akarsz látszani, aminek látszol, akkor nem annak látszol, aminek látszani akarnál.
*
Ha egyszer majd hercegnő leszek - tűnődött, s elszomorodott, mert kevés reménye volt ahhoz, hogy valaha is hercegnő legyen -, akkor sohase lesz bors a konyhámban. Jó a leves anélkül is! Lehet, hogy az emberek csak a borstól olyan mérgesek - fűzte tovább gondolatait, és nagyon örvendett annak, hogy valami új igazságot fedezett föl. - Az ecettől lesznek savanyúak, a kinintől keserűek és a törökméztől édesek. Bárcsak köztudomásúvá válna mindez, akkor legalább a felnőttek nem lennének olyan szűkmarkúak a cukor osztogatásában.
*
A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak, sokkal fontosabb, mint nem látni azt, amit mindenki lát.
Tehát azért egyszer megéri elolvasni és a gyerek se fog tőle jobban elhülyülni, mint a mai agresszív rajzfilmektől, videojátékoktól vagy a kóser liberális álirodalomtól (Kinek nem inge, nehogy magára vegye! Továbbá nem, én sem tudok jobbat írni ha esetleg valaki rázendítene, de nem adom el magamat úgy, mintha én lennék a nagy művésznő. Mára ennyi azt hiszem elég is lesz).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése