Közeleg a tél, a fagyos légkör és hangulat, a vizsgaidőszak. Nincs lelkierőm feldolgozni az ingereket. Egyre nehezebb nekikezdeni tanulni, leülni egy helybe és nem csak nézni a betűket, hanem fel is fogni, amit olvasok. Viszont nem elég csupán felfogni az információkat, meg is kell jegyezni, elraktározni, feldolgozni és ha kell, akkor egy szempillantás alatt újrahasznosítani azokat. Kár, hogy kegyetlen rossz memóriával álldott meg a sors.
Alapjáraton szeretem a kihívásokat, de az se jó, ha túl sok van belőlük. Például ha olyan rajzot kell beadni, melynek megalkotásához tankönyv szükséges, de sok időbe telt, mire meggyőztem magam, hogy beszerezzek egyet eme méregdrága könyvből. Egyszerűen be kellett látnom, hogy nincs más választásom, költekezni kell, ha teljesíteni akarok. Remélhetően az áldozathozatalnak eredménye is lesz.
Mindig is szerettem rajzolni, ez volt az életem, de egyre nehezebben látok neki, egy-egy beadandó rajzfeladatnak. Egyszerűen a hétvégék irracionálisan gyorsan telnek, bár valószínűen az is közrejátszik ebben, hogy a fél hétvégét legkedvesebb időtöltésemnek, az alvásnak szentelem rendszeresen.
Közeleg egy újabb hétfő reggel, erőt kell vennem magamon, fegyelmezni magam, lenyugtatni magam, elaltatni magam és beszállni a mókuskerékbe, ha jót akarok magamnak...
